Das NS-Regime und die Auslöschung des Judentums in Europa by Hans Mommsen

Das NS-Regime und die Auslöschung des Judentums in Europa Reviews

• 
  Kuszma

  Mommsen munkája a holokauszttal foglalkozó szakirodalom megkerülhetetlen klasszikusa, mondhatnók, alapmű. A szerző végigvisz minket azon az úton, ami a „hétköznapi” német antiszemitizmustól elvezetett egy egész népcsoport szisztematikus kiirtásának kísérletéig. Az antiszemitizmust ugyanis nyilván nem a nácik találták ki, elég régen jelen volt már Európában, nem is egy, de minimum háromféle: a vallási indíttatású, ami mélyen gyökeredzett a történelmi egyházakban; az erőszakot elutasító „polgári” szalonantiszemitizmus; valamint a „völkisch” (népi) antiszemitizmus, ami viszont gyakorta ragadtatta magát tettlegességre. E széttartó, egymással viszonylag keveset érintkező előítéletek közös platformját egy XIX. századi eszme teremtette meg: a rasszizmus. A rasszizmus nagy találmánya az volt, hogy (a rosszul értelmezett darwinizmusból is építkezve) felfedezte a kulcsot, ami az összes antiszemitizmus-fajtának közös nevezője lehetett, nevezetesen a vér fogalmát. Ennek hozadéka pedig többek között az volt, hogy a zsidógyűlöletet kiterjesztette a vallásgyakorló izraelitákról az asszimilánsokra is, hisz bennük is ugyanaz a vér csordogál, a vér pedig – hogy ez mekkora baromság! – felülírja a kultúrát. És ez nem mellesleg igencsak jól jött azoknak, akik épp bűnbakot kerestek a világválságok miatt, vagy egyszerűen azért, mert saját szakmájukban nem tudtak olyan eredményt elérni, amit megítélésük szerint érdemeltek volna.
  
  Bár a nemzetiszocialista vezetés maga a megveszekedett rasszisták gyűjtőhelye volt (zömük már ifjúkorában olyan ezoterikus, vérivó bagázsok tagja volt, mint amilyen például a Thule Társaság), de az, ahogy kinyilvánították zsidógyűlöletüket, korántsem volt állandó. Ennek egyfelől külpolitikai okai voltak (például a berlini olimpia idejére moderálták magukat*, valahogy úgy, ahogy a Soros-plakátok is lekerültek az úszó VB alatt), másfelől érzékelték, hogy tömegpártosodásukhoz az agresszívan kinyilvánított antiszemitizmussal nem nyernek új szavazókat** – sokkal hasznosabb a Weimari Köztársaság tehetetlenségét és romlottságát ostorozni, attól rakja oda az X-et az egyszeri ember, ahova kell. Ugyanakkor szélsőséges indulataik mintegy a fű alatt egyre duzzadtak, annak köszönhetően, amit Martin Broszat a „negatív világnézeti elemek szelekciójának” nevezett. Hitler ugyanis hajlamos volt olyan irányba vinni pártjának energiáit, ahol a legkisebb közegellenállással szembesült – például az eutanáziaprogram elleni tiltakozások hatására sietve beszüntette ezirányú terveit, ugyanakkor úgy festett, a zsidók ellen hozott jogszabályi módosításokat, sőt: fizikai agressziót a német nép meglehetős közömbösséggel figyeli. Ez pedig már csak azért is örvendetes volt Hitlernek, mert az utcai aktivizmust gumicsontként felajánlhatta saját pártja hiperaktív, elégedetlen szélsőségeseinek, akik el is rágódtak rajta.
  
  A dolgok teljes kifejlése azonban nem történhetett volna meg, ha nem jön a háború. Hitler amúgy már elég hamar nyilvánvalóvá tette beszédeiben, hogy ha kitör a háború***, akkor az a zsidók pusztulásával fog járni (mármint tervei szerint) – és valóban, Lengyelország, de főleg a Szovjetunió megtámadása egészen új szintre emelte a pusztítást. A meghódított területeken élő zsidók milliói ugyanis egy olyan hatalmi vákuumba kerültek, ahol a nácik felszámolták az államiság addigi formáit, és ezzel megszüntették a jognak még a látszatát is**** – ez pedig tökéletes terepet teremtett a tömeggyilkossághoz. Bár addig közkézen forogtak olyan tervek, amik a zsidók kitelepítését irányozták elő – Madagaszkárra, esetleg a Szovjetunió összeomlása után Szibériába –, de ekkorra teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy ha a nácik valóban meg akarnak szabadulni a zsidóktól, akkor meg kell ölniük őket. És nem különösebben haboztak.
  
  Sokan sokféleképpen megfogalmazták már, hogy „aki nem ismeri történelmét, arra ítéltetik, hogy újra átélje azt” – egy ilyen hosszú értékelés végén nem sok kedvem van nekem is nekifutni. De az biztos, hogy a történelem nem tegnap ért véget, hanem ma is tart, mi meg benne élünk, a történelmi események pedig nem csak úgy a nyakunkba huppannak, hanem kialakulnak – jó volna ezt nemcsak utólag észrevenni. De ahhoz, hogy ezt észrevegyük, kitapinthassuk például az antiszemitizmust és az idegengyűlölet többi formáját, valamint annak lehetséges következményeit közvetlen környezetünkben (vagy akár önmagunkban is), nagyon elkelnek az ilyen könyvek.
  
  * A külvilág tetteit a nácik szívesen használták fel amúgy arra, hogy alátámasszák velük saját agresszivitásuk jogosságát – a nürnbergi törvényeket és a kristályéjszakát is német funkcionáriusok ellen elkövetett merényletekkel indokolták meg. Az, hogy ezeket a merényleteket olyan egyének követték el, akiket épp a nácik tettei sodortak kétségbeesésbe, és hogy ezeknek a merénylőknek az égadta egy világon semmi köze nem volt azokhoz, akiknek a nácik odacsaptak, nem különösebben számított.
  ** Részben ezért is – az agresszió kontrollálása miatt – igyekeztek időszakonként jogi síkra terelni az antiszemitizmust, elsősorban a megalázó nürnbergi törvényekkel. Amivel paradox módon sikeresen ámították el áldozataikat, akik azt hitték, hogy ha törvényekkel korlátozzák őket, az rossz ugyan, de legalább átlátható helyzetet teremt, amit meg lehet szokni.
  *** Jellemző Hitler áldozathibáztató