Take Es Biju Tikai Sekretāre. Ko Mūsdienu Pasaulei Māca Gebelsa Sekretāres Stāsts Compiled By Brunhilde Pomsel Physical Book

is an important work, especially serving as a warning about how one can stew themselves in a pot of hot water if they are not awake to political developments.
However, this book rambled, was inconsistent, and irritatingly repetitive about so many points, I would much rather have read one article summarizing the main points this is short, anyway and could have been twothirds shorter if edited, The audio is wellperformed, though, And, again, it is important work that should have been better executed, Este libro nos brinda el relato de una mujer alemana centenaria, simpatizante nazi este testimonio es interesante pues denota la necesidad de justificar su proceder e intenta argumentar de manera objetiva el actuar de sus compatriotas sin olvidar que lo hace en el ocaso de la vida cuando obviamente la madurez personal y el devenir de la historia han cicatrizado un poco la herida, sin embargo es sumamente rescatable y trascendente el análisis hecho por Thore D.
Hansen sobre este relato sin lugar a dudas algo que todos deberíamos no sólo de leer sino de analizar en relación a la realidad que hoy vivimos, señalaré algunos puntos fundamentales: desde la frustración, el sentimiento de injusticia social y la incapacidad para entender el mundo actual la gente termina siempre odiando a los demás por la carencia de autoestima, lo hace para sentirse mejor, es entonces este mecanismo el que convierte el desprecio y odio como una herramientas colectivas eficaces para nutrir la autoestima popular ahora, los populistas recurren indiscriminadamente al racismo más vil y eso es lo qué hay en sus discurso.
Un genocidio de magnitudes inverosímiles como lo fue el holocausto requería de un pueblo dispuesto a intervenir pero, hoy en día nuestros jóvenes también están carentes de estas ganas de intervenir en el destino del mundo, su mundo, involucrarse en la política por muy nefasta que les parezca.
El bien común no es una prioridad para los hijos de la generación delestá decidía política se nota en elde votantes que hoy tenemos.
Las redes sociales hoy nos brindan la oportunidad de expresión impulsiva y narcisista, el pensar colectivo cada día es más ausente, cómo entenderán e impulsarán los derechos universales estos jóvenes Los que desean salvaguardar la democracia nadan contra corriente.
También es justo señalar que la tendencia clara de los partidos políticos de hoy es la de la ignorancia y pasividad y ello ha abierto las puertas de par en par al populismo reaccionario.
Esto hace que el ciudadano común renuncie a la fe en la democracia como entidad reguladora y ello da alas mediante las teorías “conspiradoras” a los populistas de oportunidad algo peor que ser netamente populista Necesitamos un marco legislativo fiable, una sociedad madura pronta a desenmascarar las mentiras y promesas inverosímiles del populismo, pues de no ser así no podrá acabar el embrutecimiento político imperante.
Y he aquí lo que más me gusto: “trazar paralelismo histórico es difícil pero posible, Aprendamos para que el populismo no acabe gobernando en nombre de una mayoría silenciosa”, Ανούσιες πληροφορίες για την προσωπική ζωή της, χωρίς να έχει αναφορές στα γεγονότα της εποχής. Στο δεύτερο μέρος γίνεται μία προσπάθεια γα σύγκριση των συνθηκών εκείνης της εποχής με την σημερινή. Θα το χαρακτήριζα ως μη ενδιαφέρον. É interessante como um livro que retrata algo que aconteceu há décadas atrás consegue apresentar uma visão assustadoramente actual, A forma como esta obra nos alerta para os erros que estamos a cometer nos dias de hoje e que nos podem conduzir a um desastre de tais proporções deixoume apreensiva pois tocou em alguns dos meus maiores medos.
Só não consegui sentir qualquer empatia para com a narradora desta história, Estava à espera de ver algum arrependimento da sua parte mas encontrei alguém estranhamente conformado, Grāmatas sastādītāji lasītājam liek padomāt, ko varam mācīties no šīs atzīšanās, kādas paralēles varam savilkt starp.
gadu un mūsdienām un vai ir iespējama vēstures atkārtošanās,
Lasot Brunhildes Pomselas stāstījumu, diemžēl, es saskatīju ļoti lielu līdzību starp viņu, kā tā laika jaunieti un lielu daļu sabiedrības sev apkārt.
Moto: "Mani politika neinteresē" ir pārāk aktuāls joprojām, Bet vai mums ir tiesības vienlaicīgi neinteresēties par politiku un būt neapmierinātiem ar politiskajām sekām ekonomisko, sociālo, bēgļu u.
c. krīzēm Nepiedalīšanās vēlēšanās, noticēšana demagoģijai u, c. īsceļu meklēšana visu sabiedrību ieved purvā,. gada Vācijā tas purvs izrādījās lielākais mūsdienu vēsturē, bet, cik tālu esam no tā atkārtošanas

B.
Pomsela: "Bet es, protams, biju vainīga tajā ziņā, ka biju dumja, "
Vai mēs kādreiz nonāksim pie atziņas, ka "Es neinteresējos par politiku" ir tas pats, kas "Es esmu vainīgs, ka esmu dumjš" "No final, haverá novamente pessoas a odiar outras pessoas, apenas para se sentirem melhor por uma questão de falta de amor próprio.
O desprezo e ódio transformase num acontecimento colectivo de motivação do amor próprio, "

Um testemunho assustador, de alguém que trabalhou com um dos grandes criminosos da história, e nada fez para a tentar mudar, Quer por medo, desinteresse ou até mesmo indiferença cautelosa, Brunhilde Pomsel, foi "apenas mais um cidadão alemão, que cumpriu o seu dever para com a pátria, em tempos de guerra.
"

"Ao longo da minha vida, se calhar, trabalhei com mais criminosos do que aquilo que sei, No momento, isso é uma coisa que não sabemos, No período que trabalhei para Goebbels, ele era para mim evidentemente um dos chefes supremos, para mim ele vinha imediatamente a seguir a Hitler, E a ordem veio do ministério directamente para mim, Por isso, fui como qualquer soldado, como os russos, franceses ou ingleses que atiraram a matar, que não são por isso considerados assassinos, Cumpriram os seu dever. " Šī grāmata ir liecinieces vēstījums par Vāciju pēc Pirmā pasaules kara un to, kā nacisti nāca pie varas, kā cilvēku apolitiskā un šaurā skatījuma pasaule darbs, mājas, ēdiens, iztikšana, izklaides ļāva tam notikt.
Pomselas kundze pati saka, kad sabiedrība aptvēra notikušo, bija jau par vēlu, Viņa stāsta ar ļoti distancētu attieksmi, īpaši par savu darbu Radiofonā un Propagandas ministrijā, taču pirms viņu nosodīt ir jāatbild uz jautājumu cik ļoti mēs paši iesaistāmies un neļaujam notikt briesmīgām lietām Cik plaša ir katra mūsu pasaule un skatījums, kas mūs šodien reāli uztrauc Arī šīs vēlēšanas, populistu uzvaras gājiens pasaulē ar skaļiem saukļiem.

Par to visu plašāk un paralēles šodienai ar tā laika situāciju velk arī Tore D, Hansens, esejā, kas sarakstīta analizējot stāstīto,. gadu scenāriju un sekojošo katastrofu es nevēlos piedzīvot savas dzīves laikā un izlasot šo darbu tas tikai vēl vienu reizi tiek atgādināts.


Darbā bija vairāki citāti, kuri man palika prātā, bet īpaši šis:
Labējie populisti atkal ir sākuši modināt tautā zemākos instinktus, nonievādami noteiktas ļaužu grupas kā mazvērtīgus konkurentus.
Beigu beigās cilvēki atkal ienīst citus cilvēkus, lai justos labāk par spīti pašvērtības trūkumam, Nicinājums un naids kļūst par kolektīvu pasākumu savas pašvērtības paaugstināšanai,,Ja grāmatā būtu tikai Brunhildes Pomselas atmiņu daļa, liktuzvaigznes, bet Tores D, Hansena pēcvārdam tiek tikaiuntad matemātiski vidējais apaļojot uz augšu,
Par kundzes atmiņām gribētos piebilst, ka tieši tādu iztēlojos cilvēku dzīvi jebkurā režīmā, ja tas nav vērsies pret viņu un cilvēks nav piedzims ar kādu varoņa gēnu.
Vairums cilvēku dzīvo tik nost, cenšoties no situācijas iegūt sev iespējami labāko,
Par pēcvārdu savukārt tā ir tāda pati demagoģija kā jebkura cita, Protams, ka ekstrēmie labējie nav saulesstariņi, bet arī ekstrēmie kreisie tādi nav, Bet tāpēc baidīties no jebkurām labējām idejām arī ir absurds, Nav tā, ak ir tikai viens vienīgs secinājums, ko mēs varam gūt no iepriekšējām paaudzēm, kāds iespaids vismaz man radās no tā pēcvārda.
Adolf Hitler sells books.

Unfortunately for the book publishers, there are fewer new takes on the Hitler phenomenon out there, This book would never have been commissioned twenty years ago, Ponsel's book does still have some interest though and would have been three,

But .

Thore D. Hansen, a journalist, spends about a third of the book spouting his opinions about current politics, That ruined it completely. As a Briton I can say, Hansen knows nothing about the decision by the British public to leave the EU, InBrunhilde Pomsel had her memories recorded for a documentary, Her insights from this time tell of her childhood, where she was born in Berlin in, to an unremarkable family, In fact, her whole life may have remained unknown and unremarked upon, but she was socially and professionally ambitious, Considered bright, her father extended her education by a year, but, as the eldest child in the family, she was expected to get a job and she wanted a position in an office.


Brunhildes memoirs are remarkable for her calm, assured and gentle voice, as she recounts her life, She had Jewish employers and Jewish friends, was uninterested in politics and interested in making a better life for herself, A chance meeting with Nazi Party member, and future radio announcer, Wulf Bley, led to her getting a job in the broadcasting corporation, which she loved, It meant meeting famous people, a good contract and better money, If she was expected to join the Party, she went along with it later finding ways to get out of doing the expected collections of donations, or small jobs asked of her.


Later, she was moved to the Propaganda Ministry, led by Joseph Goebbels, Again, she enjoyed the work, liked her colleagues and appreciated the higher wages, We hear of her being invited for dinner by Goebbels, playing with his children and being given a suit by Frau Goebbels, after being bombed out, Her story is shocking in its very banality, as Brunhilde insists she knew nothing of what was going on, and less interest in discovering what lay behind the propaganda her own department provided.
After the war, she was captured by the Russians and spent five years in a former concentration camp although prisoners found warm water and soap in the showers and were allowed to put on plays and shows.
She later emerged to get a new job in a radio station, where she found former colleagues had already found work,

The authors of this book have allowed Brunhilde to present her own story and are not judgemental of a young woman who obviously had repressed part of the truth of what she knew.
This becomes clearer as we progress in the book and discover she had her own secrets and personal tragedies, However, largely, she was a young woman who showed a lack of curiosity and political apathy about the work she was doing, and the world she lived in, in order to live will and make professional advances.
The author is clear that her story is a warning about looking away from what is going on around you, and makes parallels with right wing populist parties of the present, which highlight the dangers of political apathy.




Számomra a legérdekesebb kérdés a könyvvel kapcsolatban az volt, hogy a személyes visszaemlékezés ereje megértésre vagy együttérzésre hangole Goebbels titkárnőjével" kapcsolatban, vagy megmaradok a méla lenézésnél/ellenérzésnél.
Megmaradtam. Senki se számítson e kötettel kapcsolatban borzalomjegyzőkönyvekre, vagy új adatokra a Harmadik Birodalom működéséről, ilyeneket ugyanis nem találunk benne.
És pont ez a pláne, mert egy nagyon is jellegzetes korabeli és örök lelkiállapot dokumentuma: az "én ott se voltam”é, Brunhilde Pomsel képes volt úgy lehúzni éveket az NSDAPben, illetve a propagandaminisztériumban, hogy nem látott semmit, nem hallott semmit és nem tehetett semmiről.
A politika nem érdekelte, a zsidókkal semmi baja sem volt, mi több, zsidó barátnője is akadt, aztán valahogy mégis azon kapta magát, hogy ő varrja a kapitulációhoz a fehér zászlót Hitler bunkerében.
Hm. Hmhm.

Ha valaki úgy vélné, hogy az előbbi hm”ök csordultig vannak szarkazmussal, akkor nem kapirgál messze az igazságtól, Merthogy én nem nagyon hiszem el ezt a fene nagy apolitikusságot, ezt a szellemi vakságot vagy legalábbis úgy gondolom, nem is annyira a butaság, hanem inkább az érdektelenség felségterületén bóklászott Pomsel annak idején.
Árulkodó és végtelenül megrázó a reakciója például Sophie Scholl és társai kivégzése kapcsán sajnálja őket, hogyne sajnálná, és értelmetlennek találja, hogy holmi szórólapozásért kivégezték őket, de végső konklúziója mégis a rezsim felmentésével egyenértékű: ha nyugton maradtak volna, akkor mindez nem következik be.
A jó Brunhilde tehát hálatelt szívvel elfogadott minden jót, amit a hatalom adott neki, és ezért cserébe hajlandó volt szemet hunyni, amikor mással rosszat tett.
Azt gondolom, ez egy döntés volt részéről, még akkor is, ha következetesen úgy próbálja beállítani, mint tehetetlen sodródást az események tengerében.
Mégpedig olyan döntés, ami egyenes úton vezetett a szovjet hadifogolytáborba, bármennyire is tagadja ezt Pomsel, és bármennyire próbál úgy viselkedni, mintha érdemtelenül rámért csapás lenne.
Egyszerűen nem érzékelem, hogy bármilyen módon megvizsgálná a saját cselekedeteiből származó felelősséget ha volt is ilyen, gondolja, azt a fogolytáborral szépen le is vezekelte, úgyhogy spongyát rá.
Az önreflexió mélységének hiánya az, ami miatt Pomselt nem tudom sajnálni, becsülni pedig aztán végképp nem, Azzal együtt, hogy amit tesz, végtelenül emberi,

Mert hát ugye ez megy ma is mindenhol, Hogy a politikát valami érdektelen, sőt, piszkos dolognak tekintjük, amiről nem illő beszélni, mi több, a róla való

beszédet tiltani is lehet.
Nehogy valakinek sérüljön a kis komfortérzete, Kipukkadjon a kis buborékja, amit fáradságos munkával maga köré fújt, Én készséggel elismerem, a politika rút dolog de nem beszélni róla pont ennek a rút dolognak a malmára hajtja a vizet.
Hisz amíg mi szemérmesen félrefordítjuk fejünket, ő egyre közelebb settenkedik, bejön a kultúrába, a tudományba, az oktatásba, az egészségügybe, a pénztárcánkba és egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy már kultúráról, tudományról, oktatásról, egészségügyről és a pénzünkről sem illik, sem lehet beszélni, mert minő borzalom! azzal a politizálás bűnében lennénk vétkesek.
Meg aztán ami körülöttünk történik, az nem velünk történik, hanem valaki mással, az meg mit érdekel, Maradt volna csendben, húzta volna meg magát okosan úgy, mint mi, Aztán egyszer csak minket is elér majd ahogy Pomselt is, aki megdöbbenve vette tudomásul, hogy a bombák rá is hullanak, és a szovjetek őt is fogolytáborba viszik , de akkor már késő.
El lett szalasztva a pillanat, mikor még számított a szavunk, Nem védtünk meg másokat, és így nem maradt senki, aki minket megvédene, Nem új dolog ez: "Először elvitték a kommunistákat, de én hallgattam, hiszen nem voltam kommunista, Aztán elvitték a szociáldemokratákat, de én hallgattam, hiszen nem voltam szociáldemokrata, Aztán elvitték a szakszervezetiseket, de én hallgattam, hiszen nem voltam szakszervezetis, Aztán elvitték a zsidókat, de én hallgattam, hiszen nem voltam zsidó, És amikor eljöttek, hogy elvigyenek, már senki sem maradt, aki szót emelhetett volna értem, " mondta Martin Niemöller, a Hitvalló Egyház vezető tisztségviselője, Pont az egyetlen dolgot vesztegetjük el, ami a demokráciát működőképessé teszi: a szolidaritást, Ami amúgy érdekes módon az a dolog is, ami a kereszténységet működteti, logikus lenne tehát a következtetés, hogy ezt a kereszténydemokráciát viszont akkor a négyzetre emelt szolidaritás működteti.
De lópikulát.

Bár a fülszöveg feltételezem a jót: akaratlanul megengedi a feltételezést, hogy Pomsel Goebbels személyi titkárnője volt, ennek megfelelő szoros kapcsolattal, ám ez nem igaz: ő csak az egyik volt a propagandaminiszter számos titkárnője közül.

Persze azt, hogy valóban nem tudott semmit, illő kétellyel kezelnünk, Magam legalábbis alig hiszem, hogy ha másból, mint az általa legépelt tengernyi szövegből nem kapott világos képet arról, mi is történik éppen körülötte.
Ehhez olyan mértékű ostobaság birtokosa kellett volna legyen, amit én már csak udvariasságból sem feltételeznék,
Mindenféle náci prominensek elsősorban persze Eichmann előszeretettel érvelnek azzal, hogy nekik személy szerint semmi bajuk nem volt a zsidókkal, Sőt! Mintha ez valamiképpen csökkentené bűneik súlyát, Szerintem viszont csak kiemeli a dolog embertelenségét hogy még gyűlölni sem gyűlöltek, mégis hajlandóak voltak elpusztítani őket,
sitelink wikipedia. org/wiki/Sophie .